A mai világban, amikor annyifelé akarunk megfelelni, nagyon gyakori probléma, hogy belefáradunk, sokszor a saját életünkbe. Munkahely, vagy vállalkozás, család, gyerekek, szülők, saját környezet. Sokan szenvednek a megfelelési kényszer nevű betegségbe. Pedig igazán csak és kizárólag maguknak kéne megfelelni, hiszen a saját életét éli mindenki és elsősorban aziránt kellene felelősséget vállalnunk. Most ezt nézzük meg egy kicsit, hogy ha a párunk a kiégés jeleit mutatja, hogyan tudunk neki mi segíteni. Hiszen a válások nagy számának egyik okozója, hogy a túlhajszoltság miatt eltávolodunk egymástól. Próbáljuk ezt megelőzni!!

Egy-egy ilyen időszakban, a túlhajszolt fél „elérhetetlen” lesz a párja számára. Ha valami nehézség adódik ilyenkor otthon is, akkor látszólag komolyabb előjelek és ok nélkül hirtelen felcsattan, miközben az érdektelenség, apátia olvasható le róla. Ha ez az állapot huzamosabb ideig fenn marad, az bizony nagyon megtépázhat egy kapcsolatot, hiszen a depresszióig elmehet.

 

Miből állapíthatjuk meg, hogy hisztiről, vagy valóban a kiégés jeleiről van szó?

  • Ha egyébként jó kedve van,
  • a saját céljai elérése érdekében ambíciózus, céltudatos,
  • netán kicsit akaratos is és csak akkor csattan fel, amikor éppen a céljai elérését látja veszélyben egy adott helyzetben,
  • ha hamar ki lehet engesztelni,

akkor ez közelebb áll a hisztihez. Ezt persze most nagyon leegyszerűsítettem.

  • Ha tartósan lehangolt,
  • nincs kedve semmihez,
  • nehezen tudod szóra bírni,
  • már azokért a dolgokért se lelkesedik, amiért azelőtt igen,
  • semmi nem tud neki örömet okozni,
  • alig eszik, nincs étvágya, vagy éppenhogy nagyon megugrik az étvágya,
  • semmi nem motiválja,
  • állandóan, látszólagos ok nélkül fáradt,
  • érzi, hogy nem hatékony a munkájában,

akkor viszont nagy valószínűséggel a kiégés jelei mutatkoznak meg nála.

 

A legrosszabb ilyenkor, ha mi a türelmetlenek vagyunk vele. Hiszen a stresszt elsősorban saját magának és persze a munka környezetének való megfelelés is okozza. Ha még mi is elvárásokat támasztunk felé, az a teljes összeomláshoz, illetve a kapcsolat megszakadásához vezethez. Ilyenkor nagyon nehéz a társ helyzete is, de mivel ő van jobb mentális állapotban, neki kell erre elsősorban tekintettel lenni.

 

Hogy tudunk ilyenkor segíteni a párunknak?

Ha még nem olyan nagy a baj, tehát még nem régóta áll fenn ez a helyzet, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy beszélgetünk vele erről a helyzetről:

  • Mi okozza az állandó stresszt? Mi nyomasztja?
  • Hogyan szeretne élni valójában?
  • Milyen változásokat kell bevezetni ennek érdekében?
  • Tervezzétek meg az időt, amikor beiktattok olyan programokat, amik feltöltik. Engedje meg magának az örömet, amit ez jelent neki.
  • Ha a napi munka, munkahely a stressz legfőbb forrása, akkor napi szinten igyekezzetek betervezni időt legalább egy félórás feltöltődésre. Hiszen ha minden nap leszívja őt a környezete, akkor azt minden nap fel kell tölteni.
  • Segíts átgondolni neki, hogy a hozzáállásán való változtatással csökkenthető-e a stressz.

 

Ha súlyos a helyzet, tehát már régóta fennáll ez az állapot, vagy már akár testi tüneteket okoz, akkor mindenképpen érdemes szakemberhez, fordulni;  pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta célzottan tud segíteni ennek az időszaknak a feldolgozásában és a szükséges változások beindításában.

 

Ha még sikerül időben elkapni ezt az állapotot, akkor a jövő megtervezésében, a megoldások kidolgozásában tudok segíteni, keress bátran!

Ha napi színten szeretnél párkapcsolati témákban tippeket kapni, kövesd a Facebook oldalamat!

Tarts velünk az Újratervezés 40 felett Facebook csoportban!