avagy “Már nem is értem, hogy szerethettem bele. Annyira megváltozott a párom!”

Az utóbbi időben több olyan megkeresésem is volt, amit a megbeszélt konzultációs időpont előtt lemondott a pár egyik tagja, mondván már nincs értelme eljönni, meg végleg szakítottak. 

Sajnos ez nagyon tipikus, hogy a párok többsége az utolsó utáni pillanatban fordul segítséghez. Ennek nyilván több oka van, ezek között van az, hogy ugyan érzik a jeleket, de nem tulajdonítanak akkor jelentőséget neki, mint amekkora van probléma.

Ezért arra gondoltam, hogy indítok egy sorozatot

VÁLÁSRA FIGYELMEZTETŐ JELEK 

címmel. Azokról a “jelekről”, olyan kapcsolati jellemzőkről fognak szólni a sorozat cikkei, amik már betudhatók a vészharangnak, de még van visszaút. Ami a közös lesz mindegyikben, hogy megfelelő kommunikációval szinte mindegyik krízishelyzet megelőzhető és mindegyikből ki lehet jönni ennek az elsajátításával.

 

 

—————————————————————————————————————————————

 

Valamikor, amikor egymásba szerettünk mindent rózsaszínnek láttunk. Még egymás gondolatát is kitaláltuk, ugye?

De hát akkor mi történt? Mi történt vele?

El kell mondjam, nem VELE, vagy legalábbis nem CSAK vele történt valami. Sok minden. A sok változás a kapcsolatotokkal történt.

  • Amikor jönnek a hétköznapi kihívások,
  • a munkával, munkákkal járó stressz,
  • a gyerekek által hozott nehézségek, megoldásra váró feladatok,

akkor hajlamosak vagyunk egymásra és a kapcsolatunkra NEM odafigyelni.

Ez azzal jár, hogy egyre jobban eltávolodunk. Képzeljünk el, hogy van egy hagyományos mérlegünk! Az egyik serpenyője tele szeretettel, a másikban pedig még alig vannak nehézségek. Amíg ketten vagyunk, addig ez tényleg így van. Aztán jönnek a hétköznapi kihívások akár a munkánkkal, akár az állandó határidőkkel, feladatokkal kapcsolatban, vagy akkor, amikor a gyerekek megszületnek. Ezekkel együtt jönnek

  • a feszültségek,
  • a stressz,
  • az aggódás,
  • a sok-sok ügyintézés
  • a felelősség……

Persze jön közben nagyon sok közös öröm is, azért azt se becsüljük le. Ám ha ránézünk a serpenyőinkre a mérlegen……akkor azok állapota elkezd változni egymáshoz képest. 

Egyre kevesebb szeretet kerül bele az egyik oldalra és egyre több nehézség, kihívás a másikra. A fókuszunk eltolódik. Márpedig valóban úgy működik a világ, hogy amire jobban figyelünk, arra sokkal több energiát fordítunk és folyamatosan megnő a jelentőségük. Hajlamosak vagyunk nem figyelni az egyensúlyra és hozzászokunk, hogy a sok nehézségre tegyük a hangsúlyt. Egyre ingerültebbek leszünk, hajlamosak arra, hogy a másikat hibáztassuk és már ott is a hibát lássuk, ahol pedig eredetileg jó szándék volt.

Ez vezet ahhoz, hogy a jót már észre se vesszük a másikban, már abban is megtaláljuk a kritikus pontokat, amiben korábban a dicsérni valót láttuk. Egyre többször fordul elő, hogy bármit kezdeményezünk, kezdünk mondani, már támadással indítunk.

  • “Már megint….!”
  • “Hányszor kértem már, hogy……!I”
  • “Ezt nem hiszem el!”

Ez nem mástól van, mint attól, hogy a mérleg serpenyői nagyon eltolódtak és sokkal több van a problémák oldalon, mint a szeretet oldalon.

Ilyen viszonyok között miért csodálkozunk, hogy “Megváltozott a párunk”? Velünk mi van? Nem változtunk meg? Ez egy költői kérdés. Csak azt szeretném, ha elgondolkodnál rajta, hogy ha egy szoros szövetségben vagyunk a párunkkal és bármelyikünk változik, az vajon lehetséges-e, hogy ránk nincs hatással? Ha ez így van negatív irányban, akkor ugyanígy működik ám pozitív irányban is. A változást viszont mindig saját magunkkal kell kezdeni.

Nem kilátástalan a helyzet még ilyenkor se. Még akkor se, ha éppen pont úgy érzed. Hiszen – sajnos -, teljesen természetes ez a folyamat, ha ráismertél a szituációra. Ha ez nálatok is így, vagy hasonlóan alakult, akkor még addig kezdj el Te változtatni, amíg nem késő. Ha kell, kérj segítséget szakembertől!

Ha szeretnél erről még beszélgetni Velem, keress bátran telefonon (0620 9394524), vagy emailben (boldogan@petroczikatalin.hu)! Már sok házaspárnak segítettem visszabillenteni a serpenyőket a mérlegen.