Már nem is ismerem ezt a nőt/férfit, akivel együtt élek. Mi történt velünk?

 

Az utóbbi időben több olyan megkeresésem is volt, amit a megbeszélt konzultációs időpont előtt lemondott a pár egyik tagja, mondván már nincs értelme eljönni, meg végleg szakítottak. 

Sajnos ez nagyon tipikus, hogy a párok többsége az utolsó utáni pillanatban fordul segítséghez. Ennek nyilván több oka van, ezek között van az, hogy ugyan érzik a jeleket, de nem tulajdonítanak akkor jelentőséget neki, mint amekkora van probléma.

Ezért arra gondoltam, hogy indítok egy sorozatot

VÁLÁSRA FIGYELMEZTETŐ JELEK 

címmel. Azokról a “jelekről”, olyan kapcsolati jellemzőkről fognak szólni a sorozat cikkei, amik már betudhatók a vészharangnak, de még van visszaút. Ami a közös lesz mindegyikben, hogy megfelelő kommunikációval szinte mindegyik krízishelyzet megelőzhető és mindegyikből ki lehet jönni ennek az elsajátításával.

 


 

“Emlékszem, hogy valamikor…  

  • együtt mentünk mindenhova,
  • ugyanaz a film érdekelt bennünket a moziban,
  • szinte egyszerre mondtuk ki, hova menjünk hétvégén,
  • meséltünk egymásnak a könyvről, amit olvastunk és mindig kedvet kaptunk egymás könyvéhez,
  • ugyanaz volt az izlésünk ételben, zenében, szinte mindenben.

 

Most pedig mi történik?

  • Ő elmegy a barátnőivel beszélgetni – én itthon megnézek egy filmet.
  • Ő elmegy valami buliba (szemináriumnak hívja) – én itthon elvagyok, internetezek.
  • Hazaér a “szemináriumról”, lelkesen mesél, én meg egy szót se értek belőle. És bevallom, nem is érdekel.
  • Ő kapott egy állítólag nagyon egészséges új receptet – én inkább maradok a paprikás krumplinál.”  …..és így tovább.

 

Nagyon tipikus élethelyzet. Ha most azt hiszed, hogy meglestem az életedet, megnyugtatlak, nem tudok ilyen tenni és nem is akarok. Fenti mondatokkal egy kedves kliensem kezdte a történetüket. És akkor, ott, amikor ezeket mondta, saját magamra, magunkra is ráismertem. Hiszen ezt én is megéltem. És teszi sok-sok pár mai napig. Nem is ezzel van a baj, inkább azzal, ahogy ehhez a helyzethez hozzáállunk.

 

 

Mert mi is történik ilyenkor?

 

Amikor szerelembe esünk valakivel, akkor minden porcikánkkal, idegszálunkkal egymásra hangolódunk. Még a szervezetünk is úgy működik, hogy ebben az egymásra hangolódásban segít. Jó esetben ez sokáig meg is marad. Néhol egész életükben. De a legtöbb házasságban/kapcsolatban nem így történik.

Az évek folyamán nagyon sok minden hat ránk.

Hat ránk

  • a munkahelyi környezetünk,
  • a baráti társaságunk,
  • a társadalmi “elvárások”, szokások,
  • saját és közvetlen környezetünk tapasztalatai,
  • divat,
  • új szokások, új technikák, új lehetőségek garmada.

 

Ezek során mi is sokat változunk. Nem csak az említettek hatására, hanem saját belső igényünk miatt is. És bizony ez a fejlődés nem mindig párhuzamosan zajlik a két emberben, nem is mindig egy irányban. Ha nem tanuljuk meg ezeket a változásokat, a saját és a társunk fejlődését nyomonkövetni és jól kezelni, akkor nagyon messze sodorhatnak bennünket. Amire az alcímben is utaltam: már nem is ismerjük azt az ember, aki mellettünk van. Egyszercsak rájövünk, hogy elveszítettük a kapcsolatot egymás között.

Erről a jelenségről ebben a cikkben írtam is néhány tippet, hogy érdemes hozzáállni ehhez a kérdéshez. Hiszen ez is egy olyan természetes folyamata az életünknek, amit meg kell tanulnunk jól kezelni ahhoz, hogy megmaradjon a kötelék, hogy ahelyett, hogy szétválaszt minket, inkább színesítse az életünket és így a kapcsolatunkat is. 

 

Ha szeretnél beszélgetni velem a témáról, keress bátran telefonon (0620 9394524) vagy emailben (boldogan@petroczikatalin.hu)!