Amikor házasságra lépünk életünk párjával, azt gondoljuk sokszor, hogy egy rögös, ismerkedő út után végre biztosak lehetünk egymásban és a legboldogabb pillanatunk az esküvő. Erre készülünk akár 1-2 évet is, vagyonokat költünk rá, mindent beleadunk.

Aztán azt hisszük, hogy akkor innentől már minden megy simán. Még ha volt is rossz példánk otthonról is azt gondoljuk, hogy mi viszont jól választottunk, szerelmesek vagyunk. Mi kell még? Teljesen természetesnek tűnik akkor, ott, hogy ez mindig így lesz.

 

Ennek csalódás a vége

 

Ezért van az, hogy később sokan csalódnak. Pedig mitől menne zökkenőmentesen életünk egyik legnagyobb kihívása, feladata, egy család megalapozása és menedzselése? Csupa olyan élethelyzetet kell megoldanunk, amikkel addig nem találkoztunk.

 

Honnan tudnád, hogy hogyan kell jól csinálni?

 

Akinek nincs ezekre otthonról hozott valóban jó példája, azoknak nagyon nehéz ezt jól csinálni.
Hiszen minden, amit addig nem csináltunk, azt meg kell tanulnunk. Így van ez a kémiával, a földrajzzal,  a bukfenccel, az autóvezetéssel, a cipőfűzéssel és bizony a szorzótáblával is. Miért gondolják sokan, az hogy

  • elmondjuk a másiknak, ami nem tetszik nekünk anélkül, hogy megbántanánk,
  • úgy mutassuk ki a szeretetünket, hogy abból a másik valóban értsen,
  • úgy alapozzuk meg a család anyagi biztonságát, hogy jusson és maradjon
  • a gyerekeinket úgy neveljük, hogy majdan büszkén, magabiztosan, önálló, boldog életet tudjon élni.
    …hogy ezt mind, mind jól tudjuk csináljuk. Ez egyáltalán nem magától értetődő.

 

Ugyanakkor az, hogy mindezt jól tudjuk menedzselni, nagyban függ attól, hogy milyen az a házasság, amire alapozunk egy egész családi életet.

Nem ijesztgetni akarlak természetesen, hiszen nagyon sokan csinálják ezt jól ösztönösen, vagy a szüleiktől megtanulták. Ha Te nem vagy ilyen szerencsés, akkor viszont van egy jó hírem: ez TANULHATÓ!

 

Tanulható, hogy

  • hogyan kommunikálj;
  • hogyan oldj meg konfliktusokat;
  • hogyan kérj bocsánatot, ha kell;
  • hogyan bocsáss meg;
  • hogyan „gyógyítsd be” a társadon ejtett sebeket;
  • hogyan ne ejts rajta sebet;
  • hogyan vállalj felelősséget a saját életedért, boldogságodért, párkapcsolatodért.

Ezt mind meg lehet tanulni. Ha te ezt megtanulod és innentől kezdve tudatosan jól csinálod, az nem csak a te kapcsolatodra lesz jó hatással, hanem máris továbbadtál a gyerekeidnek egy követhető, jó példát.

Értem, de mégis hogyan tanulhatom meg mindezt?

Nos, ehhez készítettem egy online letölthető tananyagot, amiben lépésről-lépsre megtanulhatod ezeket a kommunikációs és konfliktuskezelő technikákat. Elsajátíthatod Te is a nyílt, őszinte kommunikációt, amivel közelebb kerülhettek egymáshoz. Nem kell a problémákat a szőnyeg alá söpörni többé, mert megtanuljátok megoldani azokat. Nézd meg a HÁZASSÁGMENTŐ Kommuniációs Tréninget, és az abban tanultakat ültetsd át a saját hétköznapjaidba! 

Most június 29-ig 20% kedvezménnyel juthatsz hozzá a GOMBOLD20 kuponkódot beírva.

– Kapsz hozzá munkafüzetet,
– megkapod hozzá a FÓRUMOZÁS konfliktuskezelő módszert e-book formájában,
– kapsz hozzá egy fél órás online konzultációt, hogy ne akadjatok el a gyakorlatok folyamán.

Ne hagyd ki, mert június 29. után már egy ideig nem lesz elérhető a tanfolyam!

KATTINTS IDE!

Házasságmentő Kommunikációs Tréning