Van az úgy időnként -, főleg egy hosszabb házasságban -, hogy magányosnak érezzük magunkat. Amikor otthon vagyunk, mindketten végezzük a dolgunkat, közben pedig vágynánk a másik társaságára, aktív figyelmére. A hétköznapokban, vagy akár a hétvégi házimunkak közben is elkaphat bennünket a magány érzése.

De megtörténhet ez akár egy program közben is. Például amikor kirándulunk, vagy utazunk valahova autóval és nem tudunk miről beszélgetni. Bizony, 10-15, vagy még több éves házasságban ez előfordul. A hétköznapokban mindig megbeszéljük az aktuális dolgokat, az élet nagy kérdéseinek megvitatása megtörtént már az ismerkedés első néhány évében és kifogyunk a témákból.

Mit tehetünk ilyenkor, hogy megtörjük ezt a magány érzést?

Leginkább saját magunk tudjuk kihúzni magunkat ebből a lelkiállapotból.

1/ Vegyük számba, mik azok az elfoglaltságok, gondolatok, amelyekkel szívesen foglalkozunk, vagy amelyekre szívesen gondolunk. Csempésszünk bele ezekből abba a tevékenységbe, amit éppen végzünk.

Például: ha éppen főzöl, vagy takarítasz, a férjed pedig a pincében szerel reggel óta, gondolj arra, hogy majd tavasszal, vagy amikor kijutsz a kertbe, mit hogy fogsz ültetni. Persze, ha szeretsz kertészkedni.

2/ Ha tudod, hogy mi az az zene, ami Téged feltölt, feldob, akkor azt tedd be a lejátszódba, vagy keresd meg a youtube-on és hangosítsd fel. Egész más hangulatban fog telni a házimunka.

Persze ez csak 1-2 példa. Mindenképpen iktassunk be valami olyan foglalatosságot, ami általában feltölt. Mindenképpen hasznos, ha megtaláljuk annak a módját, hogy hogyan húzzuk ki magunkat ebből a magányos lelkiállapotból és érezzük magunkat jól saját társaságunkban.

Abban az esetben, amikor azért érzzük magányosnak magunkat, mert nem tudunk a párunkkal már miről beszélgetni, akkor nagyon sok olyan kérdés van, amiről bármikor tudtok beszélni. Csak néhány példa:

  • Emlékszel tavaly nyáron milyen jól éreztük magunkat Horvátországban (ott, ahol nyaraltatok)? Te hova utaznál legközelebb szívesen?
  • Ha én nem a feleséged lennék, hanem egy barátod, most mit osztanál meg velem a legszívesebben? (Ilyenkor feljöhet olyan téma, amiről azért nem mesélt neked eddig, mert úgy vélte, hogy Téged nem érdekelt. Lehet, hogy igaza is volt, de mivel Te kérdeztél rá, most érdeklődve fogod hallgatni – ugye?).
  • (Mivel most év végeközeledik) Te milyen célokat tűzöl ki a jövő évre?
  • (Iratkozz fel az ingyenes 30 Beszélgetés téma hírlevélre. Többet nem fogytok ki a jó kis beszélgetésekből!)

Természetesen ezekkel kapcsolatban aztán Te is elmondhatod a saját gondolataidat, ötleteidet és máris egy jó kis beszélgetés kerekedik egy-egy kérdésből.

Tudnunk kell, hogy a férfiak sokszor azért hallgatnak, mert ők nagyon jól elvannak saját magukkal és a gondolataikkal. A férfiaknak általában nincs igényük arra, hogy mindent megosszanak Velünk, de mindig jól esik nekik, ha valódi érdeklődést tapasztalnak. Ezzel könnyel meg lehet nyitni őket.

Ha pedig nem csak pillanatnyi magány érzésed van, hanem valóban ennyire eltávolodtatok egymástól, keress nyugodtan. Az már egy hosszabb folyamat, de korántsem reménytelen. Tegyünk meg néhány lépést annak érdekében, hogy újra visszataláljatok egymáshoz!