Nincs észérv amellett, hogy a fogyasztói szokásokat a párkapcsolatokra is átvigyük

Szoktuk emlegetni, hogy a párkapcsolatokra is jellemző már a fogyasztói társadalom jellegzetessége, miszerint inkább lecserélünk valamit, mint hogy megjavíttassuk. Ez a kereskedelemben a mesterségesen gerjesztett motiváláció mellett azért is alakult ki, mert egyszerűen nincsenek szerelő műhelyek, olyan szolgáltatás, ahol lehetne javíttatni. Hogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás, ki tudja.

A párkapcsolatokra viszont nem kellene, hogy ez rányomja a bélyegét, hiszen ott a korábbi időkhöz képest sokkal több lehetőség van tudást megszerezni ahhoz, hogy ha valami elromlott a kapcsolatunkban, akkor azt helyrehozzuk.

 

Milyen lehetőségeink vannak a krízishelyzetek kezelésére ma?

 

  • Amikor a lehetőségeket nézzük először is, ami a legkézenfekvőbb, az az internet. Bármilyen párkapcsolati problémára rákeresünk, rengeteg szakcikk is megtalálható, a youtube-on teljes előadások, amikből tanulhatunk.
  • Nagyon sokat kap ilyen szempontból az a házaspár, akiknek a szülei hosszú ideig együtt maradtak, vagy még vannak is. Hiszen nem attól vannak együtt, mert felhőtlen volt mindig a kapcsolatuk, hanem azért, mert nagyon jó “válságstábot” alakítottak ki a krízishelyzetek idején. Ha pedig egymással voltak nehézségeik, akkor azt is jól megoldották.

Ahogy ez a mi házasságunkban is van. Mi 31 éve vagyunk házasok, a szüleink együtt 125 éve. Nekünk volt élő példánk bőven konfliktusmegoldásokra. Ezt sajnos ma kevesen mondhatják el. Ellenben krízishelyzete mindenkinek volt az életében. Gondoljunk csak vissza, hogy a szüleink generációja mi mindent élt át:

  • óriási inflációt,
  • háborút,
  • kitelepítést,
  • rendszerváltást,
  • privatizációt,
  • devizahitel válságot.

Nyilván ezeknek is voltak vesztesei, de gondoljuk végig, a mi szüleink, esetleg nagyszüleink milyen válsághelyzeteket éltek át. Ahhoz képest nekünk mi okoz most krízist?

 

  • Ők mit tettek ezeknek a helyzeteknek a megoldására?
  • Milyen erőforrásokat tudunk az ő példáikból meríteni?
  • Hogy élték túl ezeket az időszakokat?

 

            • ötletekkel,
            • kapcsolatokkal,
            • segítséggel,
            • bátorsággal
            • egyéb…

 

Válasszuk ki ezekből a hozott egyéb mintákból azokat, amiket be tudunk vetni és segíthet a jelenlegi krízis megoldásában.

 

  • Kézenfekvő megoldás az is, ami sokkal kevésbé volt az régebben, hogy segítséghez forduljon a pár. Ma ott a life és a párkapcsolati  coach, házassági tanácsadó, mediátor, kihez éppen melyik áll közelebb. Sokszor lehet, elég lenne egy-egy adott szituáción túllendülni segítséggel ahhoz, hogy abból a későbbiekben ne legyenek egyre nagyobb problémák, amik végül a váláshoz vezethetnek. Nagyon alkalmasak a szakemberrel folytatott ülések arra, hogy tanuljunk. Hogy tudatosodjanak dolgok, “megtanuljuk a párunkat” ahelyett, hogy azt várnánk, hogy megváltozzon. Ami persze sokszor azután se lesz jó.

 

Igen, erőfeszítéseket kell tenni, de megéri

Senki nem mondta még azt, aki elvált, hogy az nem volt számára egy akár több évig tartó krízis. Én nem azt mondom, hogy egy nagyon rossz kapcsolatban benne kell maradni, de azt igen, hogy mindent meg kell tenni ahhoz, hogy jobbá váljon és újra boldogok tudjunk lenni. Egyébként pedig mi az, amiért nem kell erőfeszítést tenni, hogy jó maradjon, vagy egyre jobb legyen?

 

Fogjuk fel úgy, hogy minden krízishelyzet lehetőség a változásra. Lehetőség annak megváltoztatására, ami eddig nem működött jól. Lássuk a pozitív végeredményt! És ez persze nem csak a párkapcsolatokra vonatkozhat. Az élet bármilyen területén történő nehézségekre, akadályokra tekinthetünk így.

Ha úgy érzed szükségetek van segítségre a jelenlegi helyzetben, keressetek bátran!

Ha nem érzel elég bátorságot magadban, hogy személyesen ülj le egy külső szakértővel, akkor nektek írtam meg a Párkapcsolati Minitréninget, amelynek segítségével otthon meg tudjátok tenni a kezdő lépéseket újra egymás felé.

 

 

Kiemelt kép forrása: a href=httpswww.freepik.comfree-photos-vectorspeoplePeople photo created by freepik – www.freepik.coma.jpg