“Már 10 perce elküldtem neki az üzenetet és még mindig nem válaszolt. Pedig látom, hogy ott van a Facebook-on. Lehet, hogy éppen egy másik nővel van? Vagy csak ennyire nem érdekli, amit írtam? Én kiadom magam, ő meg még válaszra se méltat.”

Nem, ez nem egy huszonéves csitri megjegyzése, hanem 40, 50 felettiek is kész történeteket kreálnak magukban mindenféle információ híján.

Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt egy pszichológusnőt hallottam egy videóban, – akkor, amikor a Facebook lehetővé tette, hogy lássuk, hogy akinek üzenetet írtunk, mikor olvasta el – hogy erre még kapcsolatok fognak rámenni. És igaza lett!

 

Hova tűnt a bizalom?

 

Hihetetlen sztorikat tud produkálni, amikor két ember megismerkedik és elkezdődik közöttük egy kommunikáció. Ez hol személyesen – és ez persze a jobb -, hol a Facebook-on. Én főleg nőknél tapasztalom, hogy azokból a jelekből, amiket a Facobook-on található “jelekből” következtetnek olyan hihetetlen sztorikat tudnak költeni, amikből egy folytatásos regényt lehetne írni. Én csak azt nem értem, miért van az, hogy ezek a sztorik egytől egyik mindig negatívak. Ugyanennyi energiával lehetne pozitív kimenetelű forgatókönyveket is kitalálni.

Hiszen magamról is tudom, hogy ha éppen járművön utazom, vagy egy megbeszélés vagy előadás szünetében, bármilyen más program közben elolvasok egy-egy üzenetet, akkor én nem szoktam a telefonon pötyögve válaszolgatni, legalábbis nem akkor, ha tényleg át kell gondolni a választ és nem akarok hibásan írni. De lehet valaki éppen rendelőintézetben, látogatóban, millió helyet azon kívül, hogy otthon ül és éppen a Te üzenetedet várja. Mert még otthon is lehet dolga az embernek.

Arról nem beszélve, hogy ma már szinte mindenki telefonján állandóan be van kapcsolva a mobilnet. Tehát én csak azt látom, hogy be van kapcsolva a Facebook, de hogy ő közben WC-n ül, tárgyal, utazik, vagy éppen gyereket nevel, vagy vezet, azt nem. Annyiféle oka lehet, hogy valaki, még ha akarna, se tud azonnal válaszolni. De ezek a feltételezések fel se merülnek. Csak az, hogy biztos “velem van baja”.

 

Miért nem tudunk pozitív sztorikat elképzelni?

 

Általában jellemző a kommunikációnkra, hogy negatív. Annyira sok a sérülés, a bizalmatlanság bennünk egymás iránt, amivel érdemes lenne foglalkozni. A legjobb persze az lenne, ha addig nem is kezdene valaki ismerkedésbe, amíg az előző sérüléseit nem sikerült teljesen feldolgozni. De ez egy másik cikk témája. Többnyire ez vezet ezekhez az önpusztító monológokhoz, hogy előző tapasztalataink alapján mindjárt bizalmatlanul indulunk.

Nemrég voltam egy általam nagyra tartott pszichológus, Limpár Imre előadásán, aki elmondta a bizalom három szintjét:

  1. Amikor valaki mindenkiben megbízik, és aztán a tapasztalatok alapján megmarad a bizalom, vagy csorbul.
  2. Amikor valaki bizonyos ismérvek alapján megbízik egyesekben, míg nem bízik másokban.
  3. Amikor valaki mindenkivel szemben bizalmatlan és bizony ember legyen a talpán, ha valaki az ő bizalmát el tudja nyerni.

 

Ezek alapján én azt gondolom, hogy a párkapcsolatokban sérült emberek a harmadik kategóriába tartoznak, legalábbis, ami a kiszemelt “áldozatot” illeti. Egyszerűen igazságtalan hátrányból indul mindenki. Ha pedig a másik fél is hasonló lelkiállapotban van, akkor ez bizony egy komoly kihívás, hogy végül meg tudjanak bízni egymásban.

 

Ha Magadra ismertél és szeretnél segítséget kapni ahhoz, hogy bizalommal tudj ismerkedni, keress bátran!

Napi párkapcsolati tippekért kövesd a Facebook oldalamat!

Tarts velünk a Facebook csoportban!