Ilyen telefonhívásokat kapok mostanában:

“Képzelje, a feleségem el akar kötözni/elköltözött otthonról. Pedig nem volt eddig semmi gond. Jól megvagyunk, mindenünk megvan.”

” A feleségem válni akar. Pedig 30 éve élünk házasságban, a gyerekek felnőttek már és egyszerűen nem értem. Állítólag nincs harmadik. De hát akkor miért?” – kérdezi tőlem.

Az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy párkapcsolati kérdésekben 90%-ban a férfiak keresnek meg. Azt tudom mondani a közös munkák során, hogy többségében a férfiakon érzem, hogy szinte mindent hajlandóak megtenni, hogy újra közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy kevesebb legyen a konfliktus. A nők sokkal fásultabbak. Sokkal inkább a kifogásokat mondják és kevesebb bennük a hajlandóság változtatni.

 

Ez erősen elgondolkodtatott. Mi van ennek a hátterében?

 

Azt szűrtem le ezekből a jelentkezésekből és a folyamatokból, hogy többnyire a nők már régóta rosszul érzik magukat a párkapcsolatban, de erről nem beszélnek otthon. Legalábbis nem egyértelműen. Utalásokat tesznek, amiből a férfiak többsége nem ért. A konzultációk során látom, hogy a férfiak nagy része ekkor szembesül “először” azzal, hogy a párja már régóta nem érzi jól magát. Amikor levélben, vagy telefonon megkeresnek, majdnem mindegyikük arról számol be, hogy “…most derült ki…” vagy “…egyszercsak….”. Ők nem vették észre, hogy bármi probléma lenne a házasságukkal. Volt szó erről-arról, de mivel a feleségük konkrétan nem mondta meg, hogy rosszul érzi , ők nem vették ezt olyan komolyan. 

Itt megint nincs szó másról, mint a kommunikáció hiányáról. Ezzel pedig azt kockáztatják, hogy már késő lesz, mire segítséghez fordulnak, ha egyáltalán segítséget kérnek. De lehet (és többnyire ez történik), hogy ez a válásig tart anélkül, hogy megpróbálnák megbeszélni, kinek mi hiányzik. Erről leírtam korábban egy konkrét esetet, amikor a válóperes ügyvédek jelenlétében hangzottak el azok a mondatok, amiknek valamikor a 10 év folyamán kellett volna elhangzania. És ez csak az egyik fele, hogy a nők nem beszélnek konkrétumokról, hogy őket mi bántja, vagy mi hiányzik. A másik oldala az az ún. szándékos vakság, amivel a férfiak nem hajlandóak venni a jeleket, amikből már látszik, hogy a párjuk nem érzi jól magát a kapcsolatban. Ennek mindig az az eredménye, hogy csak a válság számukra rémisztő felismerésekor csapnak a homlokukhoz, és akkor már ijednek is meg.

Az is megtörténhet ilyenkor, hogy már túl késő, mikor valóban leülnek beszélni. Van egy pont, ahonnan már nem tudják megfordítani a helyzetet, mert már egyiküknek sincs se lelkiereje hozzá, se hite abban, hogy még jóra fordulhat a kapcsolatuk.

 

A kommunikáció a megelőzés alfája és omegája

 

Először is, ha a pár nő tagja

  • nem érzi jól magát,
  • elhanyagoltnak érzi magát,
  • úgy érzi túl sok teher van rajta és segítségre lenne szüksége,
  • vagy egyszerűen csak érzi, hogy nagyon kezdenek eltávolodni egymástól és csökken az intimitás…

 

A férfiak pedig észreveszik a jeleket:

  • ha kedvetlen a párjuk, vagy éppen sokszor ingerült,
  • amiben eddig simán megegyeztek, abban mindig talál valami hibát a társa,
  • nagyokat sóhajtozik, de ha rákérdez azt mondja, hogy nincs semmi baja (ne higgyen neki!),
  • ha olyanokat is szóvá tesz, amit korábban nem…

akkor  azt tudom ajánlani, hogy üljenek le megbeszélni, hogy ki hogyan érez. Elengedhetetlen időnként ezeket megvitatni, mert a hétköznapok felőrölnek minden kapcsolatot, amit a pár tagjai nem ápolnak. Nem érdemes megvárni, amikor már késő! Ha ez nehezen megy, adjatok keretet ezeknek a beszélgetéseknek!

Ehhez segítséget ad a Fórumozás módszere. Töltsétek le és kövessétek a magatok életébe integrálva!

Ha így se megy, akkor még mielőtt elválnátok, keressetek meg bátran! Megtanítom azokat a módszereket, amikkel újra közelebb tudtok kerülni egymáshoz. Ha mindketten ezt akarjátok, sikerülni fog!