“Nem értem, hogy vajon miben tud nekem segíteni egy párkapcsolati vagy házassági tanácsadó, ha én/mi nem tudjuk megoldani a saját problémáinkat?”  –  Hallom ezt olyanoktól is, akiknek konfliktusos a kapcsolatuk.

Az a tévhit él általában az emberek fejében, hogy minden szép és jó volt, szerelmesek voltunk, szeretjük egymást, milyen boldogok is voltunk, tehát két lehetőség van:

  1. Újra boldogok leszünk, csak most ezen kell túl jutnunk.
  2. Biztos tévedés volt, a szerelemtől vakok voltunk és lám, kiderül, hogy mégsem vagyunk egymáshoz valók.

Aztán, ha végül eljönnek hozzám, piros lesz a homlokuk a sok homlokra csapástól:

“Jé, valóban ezt gondoltad akkor???”

“Tényleg! A szüleim is így csinálták!”

“Nahát, erre sose gondoltam.”

 

Merthogy a valóság nem így működik. Több okból sem.

 

  • Semmilyen helyzetben nem látunk igazán tisztán, amiben érzelmileg érintettek vagyunk. A pszichológus is jár pszichológushoz, a coach is jár coach-hoz. Sokszor szükségünk van valaki kívülállóra, aki tükröt tart, amiben kicsit kívülről tudunk rálátni a saját helyzetünkre és az abban elfoglalt szerepünkre.
  • Egy harmonikus párkapcsolat kialakításához és megtartásához szükség van bizonyos készségekre, képességekre, amiknek kevesen vannak már eleve birtokában:
    • türelem,
    • tolerancia,
    • empátiakészség,
    • kommunikációs készség, stb.
  • Ráadásul a legkülönbözőbb mintákat hozzuk otthonról. Azt gondolom ez az, ami a legnagyobb hatással van arra, ahogy a párkapcsolatunkat megéljük.

a) Abban az esetben, ha olyan példát hoztunk, amit lemásolva boldog kapcsolatban élünk, akkor nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

b) Viszont abban az esetben, amikor olyan a példa, amiről tudjuk, hogy nem szeretnénk megismételni, hajlamosak vagyunk annak éppen az ellenkezőjét tenni, ami megint csak egyáltalán nem biztos, hogy követendő. Vagy, úgy visszük tovább az otthonról kapott mintát, hogy nem is tudunk róla. Teljesen tudat alatt működtetünk különböző automatizmusokat.

A szeretet, a szerelem, csak egy összetevője a párkapcsolatunknak. Egy nagyon fontos, de messze nem az egyetlen összetevője. Abban kétségtelenül segít, hogy kialakuljon a kapcsolat közöttünk és a harmónia kialakításában is fontos szerepe van. De hosszútávon sajnos nem elég.

 

Fáradj be a párkapcsolati tanácsadásra!

 

Most bepillantást engedek néhány folyamatba, és elmesélek néhány konkrét példák a praxisomból, hogy lásd, hogyan segítek tudatosítani olyan dolgokat, amikre soha nem gondoltak volna:

 

1. Szituáció:

A feleség el akart válni a férjétől, de nehézségekbe ütköztek, ezért kötöttek ki nálam. Sok konfliktusuk volt, de ami a feleség számára elfogadhatatlan, ahogy időnként a férje a kislányukkal beszélt. Aztán mikor a gyerekkori családról beszélgettünk, kiderült, hogy a feleség szinte sose kapott elismerést, csak mindig elvárásokkal és kritizálásokkal találkozott. Ez volt az a felismerés, ami nagyon fordított azon a képen, ahogy a férjét kezdte látni, újra tisztelni és becsülni. Így a válás helyett végigmentek egy önismereti úton, ami aztán egy második babához vezetett.

 

2. Szituáció:

A férj panaszkodott, hogy az 5 éves gyerekének igazat tud adni és belátni, hogy ő tévedett, míg ugyanezt a feleségével szemben nem tudja megtenni. Amikor ennek is megoldottuk a rejtélyét, akkor mondta, hogy erre sose gondol volna.

 

3. Szituáció:

Megbántások, bocsánat kérések témájában dolgozunk. Amikor a feleség felolvassa a következő dolgot a listájáról, mikor és mivel bántotta meg őt a férje….. Férj: “Ez bántott téged??!! Ezt sose gondoltam volna!” Végül kiderült egy gyerekkori sérülés volt a megbántottság oka. Azaz jószerével a férj egyáltalán nem tehetett róla, hogy a felesége anno egy adott szituációban a férje reakcióján megbántódott. Ráadásul ezt cipelte több mint 10 éve. Itt ennél a beszélgetésnél csupán mediátorként kellett működnöm. Hiszen közöttük folyt a beszélgetés.

Hogy a megfelelő kommunikáció hiánya milyen nagy mértékben megnöveli a válás veszélyét, arról olvasd el a cikket!

 

Hogyan ötvözöm a mediátor, a coach és a párkapcsolati tanácsadás módszereit?

 

Mediátorként sokszor arra van  szükség, hogy kicsit érzékenyítsem valamelyik felet, hogy valóban meghallja, amit a párja mond.

Vagy akkor van szükség mediációs technikát bevetni, ha valamelyik fél stressz szintje egy bizonyos fok fölé emelkedik (most nagyon finoman fogalmaztam). Erre is volt példa. Ilyenkor, ha otthon, kettesben vannak, akkor egymásnak esnek és a konstruktív beszélgetés ajtócsapkodásba megy át.

Coaching módszerekre akkor van szükség, amikor csak kérdeznem kell, hiszen már látom, hogy ott van valakiben a megoldása egy helyzetnek, csak arra van szükség, hogy ez benne is tudatosodjon és ő mondja ki. Otthoni környezetben sokszor járunk körbe-körbe a saját farkunkat kergetve és nem látjuk meg a kiutat.

Párkapcsolati tanácsadóként pedig éppen azt igyekszem először is érthetően elmagyarázni a párnak, hogy ami közöttük működik, az valójában mit is jelent, milyen dinamikák működnek a háttérben és milyen lehetőségek, irányok vannak előttük. Ez már konkrét tanulási folyamat saját magukról és egymásról.

Remélem sikerült egy kicsit átláthatóbban és főleg érthetően megmutatnom, hogy valójában miben is tudok segíteni nektek párkapcsolati tanácsadóként.

Ha sikerült kellő bátorságot gyűjtened, keress bátran!