Mai eszemmel és tudásommal már látom, hogy meg lehetett volna csinálni. Nem lett volna könnyű, de már idáig se jutottam el az 1970-es években. Nagyon máshogy láttam a világot 40-45 évvel ezelőtt. Akkor csak a körülöttem lévő már megvalósult példákból tudtam kiindulni.

 

Hogy merült fel a kérdés?

Minap a férjemmel sétáltunk a Duna-parton (na ja, könnyű nekünk, ott lakunk 5 percre tőle) és hétágra sütött végre a tavaszi nap. Leültünk egy naptól átmelegített padra és egy uszadékfára először azt hittem, hogy egy cápa hátuszonyát látom. (Megkérdezném Freudot erről, de lehet én is tudom a választ). Eszembe jutott, hogy vajon hogy alakult volna az életem, ha az iskoláskori álmomat valóra váltom, hogy delfinekkel foglalkozzak.

Abban az időben persze teljesen lehetetlennek tűnt számomra, hogy ez megvalósulhat, hiszen sehol egy tengerünk, külföldre csak három évente egyszer lehetett utazni, és nem is bárhová. No  meg azt se tudtam, hogy létezik ilyen szak. Így hát én erről elég hamar letettem.

Egy szónak is száz a vége, arról kezdtünk beszélgetni a férjemmel, hogy mennyire máshogy gondolkodnak emberek és annak milyen más eredménye is van. Ma különösképpen máshogy, mint 40 évvel ezelőtt.

 

Hogy gondolkodnak ma a fiatalok?

Egy mai fiatalnak még fogalma nincs arról, mi mindent nem tud, ezért bátrabban nekivág  egy ismeretlen útnak. Hiszen ma már mindenhol azt halljuk, hogy “Mindent meg tudsz valósítani.” Arról nem beszélve, hogy a 40 évvel ezelőtti állapotokhoz képest tényleg kinyílt a világ. Ők tehát belevágnak. Aztán amikor érik a tapasztalatok, kezd hozzá tanulni és egyre több mindenről látja, hogy azt még nem tudja, akkor tanul, tanul és folyamatosan újratervez, de halad előre. (Mi így voltunk ezzel a házépítéskor. Ha végig láttuk volna előre a folyamatot, hogy ez mibe kerül minden értelemben, majdnem biztos vagyok benne, hogy nem kezdtünk volna bele. Pedig most így utólag is úgy értékeljük, hogy megérte.)

 

A tudás, tapasztalat hátrány is lehet?

Amikor karrierváltást tervezünk, sokszor egy-egy ismeretlen úton mi, 40 feletti korosztály azért nem merünk elindulni se, mert már annyi tudásunk és tapasztalatunk van, hogy előre felmérjük (legtöbbször rosszul), hogy ez számunka megvalósíthatatlan. Nem vállaljuk fel az út során a kudarcokat, a hibákat, annak kockázatát, hogy esetleg nem sikerül. Inkább bele se vágunk. Ha végiggondolom, hogy mi úgy kezdtünk bele ebbe az építkezésbe, hogy a telket is családi kölcsönből vettük meg, miközben két fizetésből élő, akkor már kétgyerekes család voltunk, gyakorlatilag még semmi tartalékkal. Csak vágytunk egy kertes házra. Mennyire reális ez ma? Aztán valahogy mindig mindent megoldottunk, amikor adódott valami kihívás.

 

Ha pályamódosításon, karrierváltáson törjük a fejünket…

…érdemes ezen elgondolkodni, hogy vajon mit nyerhetünk és mit veszíthetünk. Egyáltalán, veszíthetünk-e valamit. Újabb tapasztalatokkal biztos, hogy gazdagodunk, ráadásul megspórolhatjuk magunknak azt a bizonytalanító érzést, hogy “Mi lett volna, ha…?” Amin én is elgondolkodtam a minap a Duna-parton. És amit látok megvalósulva, mikor odaülök az étkezőasztalhoz és kilátok a napsütötte teraszra, a kertve, a gyönyörű tujákra. Tedd fel inkább azt a kérdést, hogy “Mi lenne, ha…?” 

Ha érzed, hogy nem vagy a helyeden, vagy tudod is már a új irányt, de még hiányzik a végső döntés, keress bátran. Feltérképezzük együtt a lehetséges lépéseket.

Itt tudsz követni a facebook-on.

Csatlakozz hozzánk a csoportba is, várunk szeretettel!

Kép forrása: Photo by May Manzur on Unsplash