A tönkrement kapcsolatok, válások nagy részéért a nem megfelelő kommunikáció a felelős. Sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon miért van ez így. Ott élünk egy fedél alatt. Éljük a mindennapi életünket, ami menetközben sok megbeszélnivalót rejt és azok nem okoznak gondot. Egyeztetjük mi legyen hétvégén az ebéd, milyen suliba tanuljon tovább a gyerek, hogy segítsünk a szüleinknek egy nagy bevásárlásnál, mikor tartsunk nagytakarítást….

Ám amikor arról van szó, hogy közöttünk van valami gond, eltávolodtunk egymástól, vagy úgy érezzük, hogy megbántott a másik, akkor mintha mázsás súly nyomná a vállunkat, ha arra gondolunk, hogy ezt szóvá tegyük.

Inkább saját magunknak se valljuk be, vagy egyszerűen a párunk helyett magyarázkodunk magunknak, hogy biztos nem is jól gondoljuk. Elkezdjük halogatni: majd szólok neki, amikor alkalmas rá a pillanat, a légkör. Igen ám, de mire az eljön, addigra már rég elhalványult bennünk a rossz érzés.

 

Miért félünk mégis szóbahozni egy témát, amikor a saját érzéseinkről van szó?

  • Azért, mert békét szeretnénk. Úgy hisszük, ha szóvá tesszük a fájdalmunkat, védekezésképpen a párunk kikéri magának, vagy egyszerűen csak elkezd védekezni és hárítani.

 

  • Nem akarjuk megbántani a társunkat. Azt gondoljuk, ha szóvá tesszük, hogy nekünk valami rosszul esett, ezzel a másikat bántjuk meg. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy szeretnénk, ha tudná, hogy megbántott bennünket és legközelebb ne tegye.

 

  • Attól félünk, hogy elválik tőlünk. Nehéz elhinni, de nagyon sokak fejében megfordul, hogy ha ő valamit szóvá tesz, ami bántja, attól a párja mindjárt otthagyja.

 

Ezek a félelmek csak azért vannak bennünk, mert nem tanultuk meg jól kommunikálni az érzéseinket. Általában a minta sem volt jó, amit a születési családunkból hoztunk. Ott már láttuk, hogy ezekből sokszor veszekedés származik, ezért inkább a szőnyeg alá söpörjük ezeket a negatív érzéseinket. Előbb-utóbb úgyis elhalványulnak, minek ebből akkora ügyet csinálni. Csakhogy ha ezek gyűlnek és sose dolgozzuk fel a bántásokat, akkor mint az elfekélyesedett sebb, elkezdenek bennünk nőni.

 

Mi akkor a megoldás?

Egy igazi kapcsolatban az ember igazán szabadnak kell, hogy érezze magát. Ez azt is jelenti, hogy bátran beszélhet őszintén a saját érzéseiről, arról, ha valamivel kapcsolatban negatívan érez is.

a) Ez sose szabad, hogy a másik személye ellen irányuljon, hiszen az természetes, hogy védekezésre kényszeríti a másikat. De ha azt mondjuk, hogy

“Az engem nagyon bántott, hogy…”,

ez nem a másik személyét, csak annak szavait, vagy valamilyen cselekedetét, esetleges mulasztását teszi szóvá. Így már mindjárt kevésbé lesz bántó.

b) Mindig “én-üzenet” formájában fogalmazzunk. Nem azt tegyük szóvá, mit tett rosszul a másik, hanem, hogy ez bennünk milyen érzést keltett.

c) Lehetőleg a megtörtént esethez képest időben minél közelebb beszéljünk róla, különben a párunk nem fogja érteni, hogy miért nem akkor szóltunk.

Akár be is vezethetjük ezt a beszélgetést azzal, hogy valamit szeretnék megbeszélni veled, de nem téged akarlak bántani, csak szeretném hogy tudd, hogy ez nekem rosszul esett. Ez azért jó, mert egyrészt kíváncsi lesz rá, hogy mi történt, másrészt nem éri hideg zuhanyként. 

Az őszinteséget mindenki nagyra értékeli egy kapcsolatban. Ne vedd el ezt magatoktól. Ezzel a párodat is arra bíztatod, hogy nyugodtan megoszthatja veled, ami őt bántja. 

 

Ha úgy érzed, hogy nem megfelelő a kommunikáció a kapcsolatotokban, szeretnéd helyreállítani az őszinte, nyitott hozzáállást egymáshoz, keress bátran!

Ha szeretnél még hasznos tartalmakhoz jutni, kövess a Facebook oldalamon.

Ha pedig szeretnél a kis csapatunkhoz tartozni, várlak szeretettel az Újratervezés 40 felett csoportban.