Elváljak, vagy ne váljak?

 

Hányan tipródnak akár éveken át magukban, vagy akár a pár együtt anélkül, hogy tennének valamit, vagy segítséghez fordulnának. Sok minden miatt tönkremehet egy házasság. Sokszor éveket képesek egymás mellett élni egy mérgező kapcsolatban. Azt, hogy egy kapcsolat megmenthető-e, vagy sem, csak konkrét esetben lehet megmondani. Nincs általános szabály.

Amire viszont nagyon ritkán, – mondhatnám soha – nincsenek tekintettel az érintettek, az a gyereknek adott példa.

 

Az otthonról hozott példa nagyon erősen hat a tudat alatt

 

Ilona és Péter 15 éve voltak házasok. Sajnos Péter nagyon sokat ivott, ezért végül elváltak. Két kislányuk Ilonával maradtak. Az érdekes az, hogy Ilona édesapja is alkoholista volt. Válása után Ilona elhatározta, hogy többet nem áll szóba iszákos emberrel.

Úgy adódott, hogy összeismerkedett egy férfivel, Tiborral. Fellángolt közöttük a szerelem. Szó se volt ivásról, hiszen azt Ilona hamar megérezte volna. Igen ám, de két évvel később Tibor elkezdett inni. Mint akkor kiderült, régen is ivott, de már évek óta távol tartotta magát az italtól. Ám jött egy stresszes időszak az életében és megintcsak az italhoz fordult. Ilona jó pár évig próbált segíteni Tibornak leszokni, hiszen egyszer már “sikerült” – látjuk mennyire. A két lány végigélte ezeket az éveket ebben a családban. Egyik kislány megismerkedett élete párjával, született egy tüneményes kisfiúk, de a férje sajnos mai napig iszik. A másik lány pedig egyáltalán nem tud párkapcsolatot kialakítani.

Hasonló, de ellenkező előjelű példa Piroska házassága is. Ők Bélával 15 év után éltek meg egy nagyon mély válságot. Itt hűtlenség volt, ami a krízist okozta. Sok sok türelemmel, odafigyeléssel nekik sikerült túlélniük ezt az időszakot válság nélkül, ami nem kis mértékben volt köszönhető annak, hogy Piroska szülei 50 éven át éltek házasságban, és Béla is jó példát hozott otthonról. Ők azt hozták, hogy hogy lehet jól kezelni egy nehéz élethelyzetet.

 

Természetesen ez sokkal összetettebb kérdés, minthogy egy-egy példával elég lenne bemutatni. Azért ezeket hoztam ide, mert ez a két eset két nagyon tipikus példa és valóban nagyon erősen hat az otthonról hozott példa az életünk minden területén.

Általában abban az esetben menthető egy kapcsolat, ha

  • a felek még nem teljesen érdektelenek egymás iránt és
  • mindketten akarják, hogy helyreálljon a szeretet és a tisztelet egymás iránt.

Akkor természetesen erre minden lehetőségük megvan. Ebben az esetben a konliktusmegoldásra mutatnak példát, illetve megkűzdési technikát mutatnak a gyermekeiknek.

Abban az esetben viszont, ha

  • egy helyrehozhatatlan kapcsolatban élnek,
  • szenvedélybetegség,
  • családon belüli erőszak,
  • vagy teljes érdektelenség van egy kapcsolatban

és ezt nem szakítják meg, akkor pedig arra mutatnak példát, hogy tűrni kell, hogy nem válunk el. Ez az, amikor nagy eséllyel ez a következő generációk életében is ismétlődni fog.

Ha úgy érzed, hogy Ti is éppen krízishelyzetben vagytok, ne habozz, keress bátran!

Ha még nem vagy kész rá, hogy külső szakértővel oszd meg a problémáitokat, akkor Nektek állítottam össze a Párkapcsolati Minitréninget, hogy otthon már el tudjatok kezdeni dolgozni a kapcsolatotok javításán.