Azt gondolom, egy óriási tévhit van a köztudatban a szerelemmel kapcsolatban. Van aki olyan szerelemre vágyik, ami egy életen át tart, mások pedig legyintenek, hogy két év alatt úgyis lecseng. Olvasták sok cikkben. Valljuk be, a romantikus filmek is azt sugallják, hogy ugyan nagyon rögös az út addig, amíg két ember valóban egymásra talál és szerelembe esik, de onnantól már mindig csupa rózsaszín máz, hisz itt vége is ezeknek a filmeknek. Azt, hogy utána mi következik, arról már kevés film szól.

 

Mi köze egy csecsemőnek a szerelemhez?

 

a szerelem kémiája

A szerelem kémiája

Vannak, akik az életben csak egyszer lesznek szerelmesek, van, aki ezt az állapotot többször is átéli. Miután ez az érzelmi állapot nagy mély, ezért ez teljesen átformál bennünket. Az az érzés mindannyiunk számára ismerős, amikor meglátjuk a szerelmünk tárgyát – vagy csak rágondolunk -,

  • a lélegzetünk is elakad,
  • izzadni kezdünk elkezd vadul,
  • hevesen kalapálni a szívünk,
  • megremeg a lábunk, a kezünk is remeg,
  • de még a hangunk is.

Kell néhány perc, mire a szervezetünknek ezek a biológiai funkciói “normálisan” kezdenek újra működni. Akármennyire is akarjuk, ezeket a tüneteket nem tudjuk irányítani, hiszen ezeket a szervezetünkben működő kémiai anyagok termelődése okozza.

Ezek az anyagok gondoskodnak arról is, hogy olyan szoros kötődés alakuljon ki közöttünk, mint a csecsemő és az édesanya között. Semmi más emberi kapcsolat nem tud ilyen szoros lenni, mint a csecsemő-anya, és a szerelmesek közötti kapcsolat. Mindennek az oxitocin termelődéséhez van köze. Hiszen ez a kötődésért felelős anyag termelődik például szoptatáskor, és orgazmus átélése közben is. (Egyes kutatások esetén az étcsoki evésekor is, de ez azért ízlés kérdése is 😀).

Ahogy visszaemlékszem, amikor a gyerekeim születtek, mindig azt mondtam, ha rákérdeztek, hogy milyen érzés, hogy én szerelmes vagyok beléjük. Egyszerűen pont ugyanazt az érzést éltem át, mint amikor a férjembe voltam szerelmes. Akkor pedig még nem ismertem ezeket a háttérfolyamatokat, de pont így fogalmaztam meg. Hát csoda-e???

szerelem A szerelem érzése fog el bennünket a csecsemőnket tartva is.

A szerelem érzésétől meg lehet részegülni

 

A rossz hír az, hogy ezek a szerelemért felelős kémiai anyagok csak egy ideig termelődnek bennünk. Idővel ezek termelődése lelassul. Természetesen sokat lehet tenni azért, hogy nem szűnjön meg, de azért már valóban tenni kell.

Szoktam is mondani, hogy sokkal biztosabb alapokon nyugvó lesz az a házasság, amely nem “csupán” a szerelemre épül. Ha a pár tagjainál elmúlt a rózsaszín köd, csak ezután ismerik meg igazán egymást. Ha ezután a társunk valódi személyiségét megismerve kötelezzük el magunkat, akkor sokkal kisebb később a csalódás esélye.

Nem véletlen az se, hogy a nagy szerelem idején hajlamosak vagyunk sok mindenről elfeledkezni. Veszélyérzetet se érzünk, mintha egy teljesen külön világban élnénk a többi embertől. (Hányan vannak, akik házasságon kívüli szerelembe esnek és pont azért buknak le, mert teljesen kikapcsol a veszélyérzetük?! Ez is ennek köszönhető.) Ha érdekel, hogy élhet túl egy hűtlenséget is egy kapcsolat, itt elolvashatod!

szerelem2

Szerelem a rózsaszín ködben

Van viszont olyan, aki egész életében ezt az érzést keresi. Amikor elmúlik a szerelem, máris továbbáll és keresi a következő szerelmet. Tudniillik ugyanez a szerelmi állapot mégegyszer ugyanazzal az emberrel szemben nem alakul ki. Az, hogy a “biológiai” szerelem, tehát a rózsaszín ködben való lebegés érzésén túl megéljünk valakivel hosszú távon egy másfajta, ennél talán még erősebb érzelmet, kötődést, ahhoz már “munka” kell. Nem szeretem ezt munkának hívni, de mindenesetre nagyon sok odafigyelést és aktívitást igényel.

 

Mi az a társszerelem?

 

Akkor amikor ez a kezdeti lángolás elmúlik, akkor jön a másik személyének a megismerése valóban. Hiszen addig – igaz, a gondolatát is kitaláltuk -, de valójában nem ismertük meg, hiszen csak és kizárólag a jót érzékeltük. Amikor elköteleztük magunkat a párunk mellett minden jó és rossz tulajdonságával együtt, elindulnak a közös hétköznapok.

A szerelem érzése ugyan csökkenni fog, ezért is nagyon fontos tudatosan odafigyelni egymásra és megfelelő mennyiségű, minőségű kettesben töltött időt is eltölteni. Hiszen ha nem töltjük fel folyamatosan egymás szeretettankját, akkor a hétköznapok kihívásai nagyon könnyen eltávolítanak bennünket egymástól. 

Ellenben akkor, ha a kihívások, nehézségek során mi szeretettel, egymást tisztelve és közös szövetséget alkotva kéz a kézben nekiállunk minden nehézséget megoldani és egyik nehéz helyzet után megoldani a következőt és a következőt, ezek nagyon sok közös sikerélményt fognak adni.

Ezek során megerősödik a kapcsolatunk, ami abban is segít, hogy egy esetleges komolyabb krízishelyzeteket is meg tudjuk oldani, az se taszít bennünket komoly válságba. Ezek a nehézségek erősítik a kapcsolatunkat igazán nemesség. Ezt hívjuk TÁRSSZERELEMNEK. Lehet, hogy nem lángol annyira, lehet, hogy (sőt biztos) nem veszítjük el a fejünket már egymást meglátva, de az biztos, hogy annyira közel kerülünk egymáshoz, hogy

társszerelem

Társszerelem, amihez kihívások árán juthatunk el.

  • már csak egymásra nézve is tudjuk, mire gondol a másik,
  • mi az, amivel most segíteni tudok neki, hogy jobb hangulata legyen,
  • olyan meghitt csak hallgatni egymás társaságában,
  • örülök, mikor ott hallom a szuszogását magam mellett az ágyban,
  • nem érzem lemondásnak egy program kihagyását, csak mert neki nincs kedve.

 

Ezt a minőségű szerelmet, szeretetet azonban nem adják ingyen. Itt már nem a kémia játssza a főszerepet, hanem mi ketten. Az őszinte ölelések, kézenfogások, puszik, gondoskodnak ilyenkor is az összetartozást segítő ösztrogének termelődéséről.

 

Ha szeretnél tisztában lenni vele, hogyan is működik a szerelem kémiája, ajánlom olvasd el ezt a cikket!