Az egyik legnehezebb kérdés a gyerekeink önállósodásának időszakában az elengedés.

Az elmúlt években, ha lehet mondani értizedekben hozzászoktunk, hogy szinte a gyerekeink helyett is gondolkodunk. Odafigyelünk, hogy

  • reggelizzen, mielőtt reggel elindul,
  • mindent vigyen az iskolába, ami kell,
  • mikor, hova jár külön órákra,
  • a hazajön legyen mit ennie,
  • mikor milyen vizsgája lesz.

Egyszóval a napunk nagyobb részében ezen gondolkodtunk, hogy a gyereknek mindene meglegyen.

Amikor a gyermekünk önállósodni kezd, olyan időszak veszi kezdetét, ami mindkét félnek nehéz. Ezzel együtt nagyon fontos, hogy gyermekünk ezt pozitívan élje meg. Ehhez pedig nekünk, szülőknek tudnunk kell hátralépni két lépést és akármennyire is nehéz, nem beleszólni a döntéseibe, kivéve, ha megkérdez bennünket. Ha mi nem erőltetjük rájuk a saját nézeteinket, akkor inkább ki fogja kérni a véleményünket, hiszen az a szimbiózis, amiben addig éltünk, az nemcsak bennünket köt hozzá, ez fordítva is így van. De tudnunk kell, hogy ebben a korban nagyon sérülékenyek és könnyen elronthatjuk ezt a kapcsolatot – legalábbis átmenetileg.

A gyerekek és a saját részünkről is érezhető a kettősség, hiszen keressük az új “szerepet”. A gyerekekugyan harcolnak az önállóságukért, mikor programokat csinálnak, továbbtanulnak, döntéseket hoznak, miközben otthon laknak, elvárják, hogy legyen otthon ebéd, ami után csak bedobják a szennyest a mosogatóba.

Mi szülők pedig elvárjuk, hogy ha önállóak, akkor mosogassanak el maguk után, intézzék önállóan a saját ügyeiket, takarítsák a saját szobájukat, sőt, költözzenek külön, de azért számonkérjük, ha későn megy haza és nem szólt előtte és arra is hajlamosak vagyunk “nyúzni” őket a továbbtanulással, vagy éppen a munkakereséssel.

Ezek teljesen természetes jelenségek, hiszen mindenkinek felborul az addig jól bevált rendszer. Nekünk, szülőknek tekintettel kell lennünk arra, hogy gyermekeink ilyenkor a “kapunyitási pánik” időszakában vannak. Amennyire vágynak az önállóságra, annyira félelmetes belegondolniuk az önálló életbe.Kilépni a munkaerőpiacra, elköteleződni egy munka, vagy munkahely mellett, önállóan fenntartani magukat, megtanulni elköteleződni egy partner mellett. Ez egy hosszú folyamat kezdete és miután nem látni még a biztonságot adó helyzetet, igenis félelmetesnek tűnik.

Mi abban tudjuk őket a leginkább segíteni, hogy éreztetjük a valódi függetlenségüket, de ezzel együtt biztosítjuk őket afelől, hogy bármikor, bárhogyan döntenek, nyugodtan fordulhatnak hozzánk bizalommal. Bármit dönt, abban fogjuk támogatni. Ráadásul ezt úgy kell tennünk, hogy bár megvisel bennünket, hogy már nem vagyunk részei minden döntésüknek, ne tegyünk szemrehányást és ne is sajnáltassuk magunkat. Ha mi bizalmat szavazunk nekik, megkapjuk mi is.

Ha őrlődsz ebben a változó szerepkörben és nem tudod, mi lenne a helyes, keress bátran akár telefonon (0620/9394524), akár üzenetben.