Üres fészek szindróma kifejezést használjuk arra az időszakra, amikor a gyerekek önállósodni kezdenek. Ez  okozza az egyik legnagyobb és legösszetettebb krízist egy család életében.

Az “üres fészek szindrómát” átélő szülőknek három nagyon nehéz élethelyzettel is szembe kell néznie:

1/ Elengedés

2/ Karrierváltás elsősorban a nők életében

3/Házasságuk válsága – ez talán a legnehezebb

1/  ELENGEDÉS

Az elmúlt években, ha lehet mondani értizedekben hozzászoktunk, hogy szinte a gyerekeink helyett is gondolkodunk. Odafigyelünk, hogy

  • reggelizzen, mielőtt reggel elindul,
  • mindent vigyen az iskolába, ami kell,
  • mikor, hova jár külön órákra,
  • a hazajön legyen mi dolga van még,
  • hol tanuljon tovább,
  • mikor milyen vizsgája lesz.

Egyszóval a napunk nagyobb részében ezen gondolkodunk, hogy a gyereknek mindene meglegyen.

Amikor a gyermekünk önállósodni kezd, olyan időszak veszi kezdetét, ami mindkét félnek nehéz. Ezzel együtt nagyon fontos, hogy gyermekünk ezt pozitívan élje meg. Ehhez pedig nekünk, szülőknek tudnunk kell hátralépni két lépést és akármennyire is nehéz, nem beleszólni a döntéseibe, kivéve, ha megkérdez bennünket. Ha mi nem erőltetjük rájuk a saját nézeteinket, akkor inkább ki fogja kérni a véleményünket, hiszen az a szimbiózis, amiben addig éltünk, az nemcsak bennünket köt hozzá, ez fordítva is így van. Tudnunk kell, hogy ebben a korban nagyon sérülékenyek és könnyen elronthatjuk ezt a kapcsolatot – legalábbis átmenetileg.

A gyerekek és a saját részünkről is érezhető a kettősség. Mi keressük az új “szerepet”, a gyerekek pedig harcolnak az önállóságukért. Mikor programokat csinálnak, tovább tanulnak, döntéseket hoznak, az már az önállóságuk jele, míg otthon még elvárják, hogy legyen ebéd, ami után csak bedobják a szennyest a mosogatóba, tehát a “szolgáltatások” terén még messze nem akarnak önállóak lenni.

Mi szülők viszosnt elvárnánk, hogy ha önállóak, akkor mosogassanak el maguk után, intézzék önállóan a saját ügyeiket, takarítsák a saját szobájukat, sőt, költözzenek külön, de azért számonkérjük, ha későn megy haza és nem szólt előtte és arra is hajlamosak vagyunk “nyúzni” őket a továbbtanulással, vagy éppen a munkakereséssel.

Úgyhogy ez egy útkeresős időszak mindkét fél számára sokszor konfliktusokkal teletűzdelve.

Ezek teljesen természetes jelenségek.

Ilyenkor mindenkinek felborul az addig jól bevált rendszere. Nekünk, szülőknek tekintettel kell lennünk arra, hogy gyermekeink ilyenkor a “kapunyitási pánik” időszakában vannak. Amennyire vágynak az önállóságra, annyira félelmetes belegondolniuk az önálló életbe. Kilépni a munkaerőpiacra, elköteleződni egy munka, vagy munkahely mellett, önállóan fenntartani magukat, megtanulni elköteleződni egy partner mellett. Ez egy hosszú folyamat kezdete és miután nem látni még a biztonságot adó helyzetet, ezért félelmetesnek tűnik.

Mi abban tudjuk őket a leginkább segíteni, hogy éreztetjük a valódi függetlenségüket, de ezzel együtt biztosítjuk őket afelől, hogy bármikor, bárhogyan döntenek, nyugodtan fordulhatnak hozzánk bizalommal. Bármit dönt, abban fogjuk támogatni. Ráadásul ezt úgy kell tennünk, hogy ugyan megvisel bennünket, hogy már nem vagyunk részei minden döntésüknek, ne tegyünk szemrehányást és ne is sajnáltassuk magunkat. Ha mi bizalmat szavazunk nekik, megkapjuk mi is. 

 

2/ KARRIERVÁLTÁS 

Ez a kihívás elsősorban bennünket, nőket érint. Hiszen a férfiak, a gyereknevelés első éveiben a családfenntartók anyagilag, folytatják a gyerekek születése után is az addigi karrierjüket.

Nekünk, anyáknak a gyerekek nevelésének évei alatt az elsődleges prioritás, hogy fizetést kapjunk és délután végezzünk, amikor kezdődik a „második műszak”. Mihelyt a gyerekek már kezdenek önállósodni, irányítják többé-kevésbé a saját életüket, akkor kezd a figyelmünk ismét önmagunkra vetülni. Ilyenkor gyakori, hogy elgondolkodunk, vajon ugyanezt akarjuk-e életünk végéig csinálni, vagy valami más okozna nagyobb örömet.

Sokszor ilyenkor tanulunk új szakmát, személyiségfejlesztésbe kezdünk, de az is előfordul, hogy csak azt érezzük, nem vagyunk a helyünkön. Ez egy komoly kihívás ilyenkor megtalálni, hogy mivel is foglalkozzunk. Ez bizony komoly önismereti munka, de egy nagyon szép út vár ránk ezalatt, hiszen új világ nyílik ki előttünk.

Amiket érdemes alaposan végiggondolni ilyenkor:

  • Mik azok a dolgok, amikkel korábban Üres fészek szindróma foglalkoztunk? Milyen tapasztalataink, tudásunk van?
  • Mit szeretünk csinálni szabadidőnkben? Mi a hobbink? Mi az, amit valóban szívből tudunk csinálni?
  • Milyen nehézségeken mentünk keresztül az életünk során? Mik azok, amelyeket sikeresen megoldottunk? Tudunk-e, akarunk-e hasonló helyzetben lévőknek segíteni ezekben a kihívásokban?

Kezdetnek talán elég ezeket átgondolni. Lehet, hogy Neked ez nem kérdés, de lehet, hogy ez hosszabb „kutató munka” kezdődik.

 

3/ HÁZASSÁG

Az intimitás lényege, hogy egy olyan légkört teremtünk vele, amelyben a pár mindkét tagja biztonságban érzi magát. Mint egy meleg takaró a téli hidegben. Ismerünk szellemi, mentális, fizikai és érzelmi intimitást is. Ilyenkor nagyon közel érezzük a másikat magunkhoz és ad egy olyan biztonságot, amikor úgy érezzük, hogy semmi baj nem történhet velünk.

Hogyan kopik meg az intimitás, amikor az olyan jó?

A hétköznapok során kialakul egy napirend. Mindenki teszi a dolgát, mire hazaérünk tele van a fejünk az aznapi történésekkel. Az is időbe telik, mire valóban hazaérkezünk. Azaz nem csak belépünk az ajtón, hanem már tényleg az otthoni teendőkre, kérdésekre tudunk koncentrálni. Általában erre marad este 3-4 óránk. Ilyenkor egyrészt jönnek a gyerekekkel kapcsolatos feladatok, megbeszélnivalók, majd a párunk és a mi napunk eseményei. Mire mindennel végzünk, mindketten fáradtak vagyunk és vége is a napnak. Valljuk be, a hét hét napjából legalább öt így telik el. Ha ez hétről-hétre, hónapról-hónapra, évről-évre így telik, akkor bizony nagyon sok pótolnivaló marad a hétvégére.

Sokszor úgy veszik el az intimitás az életünkből, hogy szinte észre se vesszük. Itt persze nem elsősorban a szexualitásra gondolok, hanem az intim légkörre, a mentális, érzelmi és fizikai intimitásra is, amiről az elején beszéltem. Arra a biztonságérzetre, amit ez adni tud. Az, hogy

  • amikor elmész a párod mellett hozzáérsz, adsz egy puszit, ha mellé ülsz ráteszed a kezed a combjára, amikor teregetés, vagy
  • szerelés közben egy nagyot sóhajt, akkor veszed a lapot és megkérdezed, hogy tudsz-e valamiben segíteni.

Kezdeményezzünk kapcsolódási pontokat!

Nagyon fontos, hogy legyünk nyitottak ezeket észrevenni. Hiszen amikor valami tevékenység közben a párod nyög egyet, vagy sóhajtozik, vagy bármilyen kapcsolódást kezdeményez, ez mindig annak a jele, hogy vágyik a társaságodra, még akkor is, ha közben akár mindketten el vagytok foglalva. Néhány mondat váltására, egy ölelésre, egy biztató szóra mindig kell, hogy legyen időnk és energiánk. Ha az intimitás megszűnik, akkor ezek teljesen elmaradnak. Mindketten belefeledkezünk a saját tennivalónkba. Idővel ez odáig fajulhat, hogy már a hétköznapi dolgokról sem beszélgetünk.

Így válik egyre kínosabbá a csend közöttünk. Ilyenkor elkezdődik a távolságtartás. Ha a párom bent van a szobába, inkább máshol keresek magamnak időtöltést, vagy sürgősen telefon beszélgetést kezdeményezek valaki mással. Addig fokozódik egyre a távolságtartás, míg szép lassan a szeretet is megfakul. Amiben eddig egyetértettünk, már abban sem értünk, hiszen inkább a hibát keressük a másikban, mint a pozitív dolgokat. Üres fészek szindróma Így jutunk el oda, hogy egyre többet bántjuk, megbántjuk a párunkat.

Töltsünk kettesben minőségi időt!

Sajnos a párok hajlamosak 15-20 évet is úgy leélni, hogy már csak a gyerekekkel együtt mennek nyaralni, kirándulni, moziba. Annak érdekében, hogy ne veszítsük el a köztünk lévő intim kapcsolatot, fontos, hogy kettesben is töltsünk minőségi időt. Ehhez amíg kell, szervezzünk segítséget (bébiszitter, szülő, barátnő igénybevételével).

Most akkor mit tudunk tenni akkor, amikor észrevesszük, hogy kezdünk eltávolodni a párunktól?

1/ Fogalmazzuk meg külön-külön, hogy mi az, amiért a másikba annak Üres fészek szindróma idején beleszerettünk.

Idézzük fel a kezdeti időket és próbáljuk meg végiggondolni, hogy mi változott? Vagy már észre se vesszük azt, ami akkor olyan vonzó volt? Nézzük meg, mi az, amit ezekből az élményekből vissza tudunk hozni tudatosan a mába.

2/ Gondoljuk végig, mik azok a dolgok, tulajdonságok, amelyek zavarnak a másikban. Lehet, hogy ez valaha kifejezetten vonzó volt, de ma már másként látjuk. Beszéljük át ezeket! Mi az, ami fontos, hogy ezekből megmaradjon és ez elfogadható-e a másiknak, illetve mi az, amin tudunk változtatni.

3/ Fentiek alapján állapítsuk meg, hogy kinek-kinek mi a fő szeretetnyelve. Megadjuk-e ezt a párunknak? Ha nem, mi az, ahogy mi kifejezzük iránta a szeretetünket és ő ezt annak értékeli-e.

4/ Beszéljük át minden nap, ha csak 15 percben is az aznap történteket, hogy elkezdjünk egymáshoz ismét közelebb kerülni.

5/ Egyeztessük a naptárunkat és tudatosan iktassunk be közös minőségi időtöltéseket.

6/ Tűzzünk ki új célokat! Kezdjünk bele új hobbiba, sportba, amire vágytunk már korábban is, csak nem volt időnk. Tervezzünk olyan utazásokat, ahova korábban is vágytunk, de négyen, öten nem tudtunk elmenni. Most már kettesben vagyunk, így könnyebben tudunk utazni is. Tervezgessük már most, hogy mit fogunk csinálni nyugdíjas korunkban! Ezek mind mind erősíti a szövetségünket, újabb beszélgetéstémákat adnak, új élményeket szerzünk.

 

Ha hasznosnak találtad a cikket, ne titkold el mások elől se, oszd meg kérlek!

Ha bármely kérdésben szükséged lenne további segítségre, keress bátran!